Orvos válaszol

belgyógyász, háziorvos
Dr. Gyurkovics István
Dialízis

Mennyi esély van arra, hogy a tudomány - elsõsorban az orvostudomány -
jobb módot talál ki a dialízisre. Mert hát - valljuk be... - a mostani
kezelések - még ha nagyon is modernek számítanak -, eléggé megkeserítik a
betegek életét. Gondolok itt arra, hogy heti háromszori kezelés -
szerintem - rengetegnek számít. Bár jómagam fiatalabb vagyok, de vannak
idõsebbek is. Olyanok, akik szinte 100%, hogy soha nem kapnak majd vesét. S
ez elég szomorú. Hiszen õk úgy fognak meghalni, hogy életünk végéig
dialízisere járnak?

1998-08-03 08:04:54

Kérdését igen értékesnek és specialisnak tartom. A válaszban nem szeretnék
futurisztikus találgatásokba bocsájtkozni, de kérdése három problámát is
érint: egyik a dializis, másik a vesetranszplantáció, harmadik a megelõzés.
Kérdésfeltevésébõl látható, hogy mint beteg igen jól tájékozott mindkét
módszer buktatói tekintetében. Bizonyos, hogy mindkét eljárás sokat
korszerûsödött és biztosabbá vált az utóbbi három évtizedben és további
orvos-technikai fejlõdés várható. A transplantáció esetében az átültetett
szerv
túlélési esélyei hatalmasan megnõttek az immunoszupresszió és a szöveti
tipizálás tökéletesedésével. A humán genetika robbanásszerû fejlõdés elõtt
áll, ez adott esetben finomíthatja a tipizálás, de nehezítheti is a
genetikailag (HLA-locus) megfelelõ szervhez való hozzájutást. A komputeres
génbankok és a telekommunikáció jelenlegi helyzete perceken belül lehetõvé
teszi sok száz génbank sok ezer szervébõl történõ választást. A probléma
lényege az, hogy nagyobb az igény, mint a megfelelõ kínálat. Az igen sok
vesebetegre igen kevés olyan egészséges, fiatal vese jut, melyet etikai,
jogi szabálytalanságok nélkül be lehet szerezni (ld. Kóma (Robin Cook), Hús,
A milliomos szívügye c. regények). Ma már láthatóm, hogy ezekben a
regényekben a szerzõk elõrelátták azt a problámát, mely ma már tömegesen
fordul elõ, hogy ti. a harmadik világ országaiban levõ emberek 1-2000
dollárért eladják szerveiket gazdag nyugati országok betegei részére, hogy
ezzel családjuknak átmenetileg megélhetést biztosítsanak. Nálunk már az
(önkéntes) véradás folyamatos biztosítása is nehézségekbe ütközik és
valószínûleg mi is inkább a donorok országába tartozunk, nem azok közé, akik
megfelelõ számú vesét tudnak vásárolni. Rövid idõn belül bizonyosan nem
várható, hogy Magyarországon sokat fognak javulni a szervre várakozók
esélyei. A másik megoldás a dialízis viszont sokat tökéletesedhet. Az nem
várható, hogy ritkábban kell dializálni, mert a vér tisztítására
folyamatosan, minden nap szükség van, de a technika ma már lehetõvé teszi
(nálunk ez ismét pénz-hiány
kérdése), hogy hordozható (egyre kisebb) dializáló készülékekkel a beteg
mindezt otthonában vagy munka mellett is elvégezhesse, nem lesz szükség
arra, hogy állandóan befeküdjön néhány órára a dialízis centrumba. A
dialízis kiterjedt használata persze újabb problémák (fertõzés, vitaminok,
ionok kimosása, vérszegénység és csontritkulás, stb.) megoldásának
szükségességét veti fel. A dialízis készülék nem pontosan utánozza és
pótolja a beteg vese minden kiesett funcióját. Mindezekkel szemben a
megelõzés (a húgyúti
infekciók, hipertónia tökéletesebb kezelése) csökkenti a transplantációt
igénylõ vesebetegek számát. Valószínûleg már a következõ évtizedekben
számíthatnak fialabb betegek arra is, hogy egyre komplettebb szerveket
mesterségesen fognak elõállítani (ld. emberi vér, bõr, szívizom, agyszövet,
állati végtagok). Magam részérõl kiaknázatlannak látom a szájon át szedhetõ,
a maradéknitrogén anyagokat adszorbeáló gyógyszerek használatát krónikus
veseelégtelenség esetén.